12.

És tudod mit? Elegem van abból, hogy mindig én vagyok az,akinek fontosabb a másik.

Elegem van abból, hogy te megszoktál. Azt,hogy melletted vagyok. Nem járok neked. Nem vagyok egy örökké tartó segítség nyújtás. Azt akarom,hogy küzdj. Ha igazán fontos lennék neked..megtennéd.

11.

Csak kóválygok az emberek között,olyan helyeken amiket ismerek,és mégis idegenek számomra..Voltam valaki.Tudtam ki vagyok.
De mikor összetörik az ember szívét,azzal együtt a lelke is darabokra hullik.Időbe telik,mire újra felépíti magát.És eközben is élni kell.Olyan emberekkel,és érzésekkel,amik nem fedik fel a gyengeségünket.
És a legrosszabb, hogy sok esetben ilyenkor nincs mibe kapaszkodnunk. Nincs olyan,aki emlékeztetne arra, hogy valami gyógyul bennem.Hogy nem sokára az idegen helyek újra az emlékeimbe élnek majd,és az álarc is felesleges lesz,amit hordok.
A lelkem félkészen lassan elveszik bennem,az álarc pedig a lényemmé válik idővel.
És ha bárki,aki fontos volt nekem,azt a kérdést szegezi rám, hogy "Mi lett a régi éneddel?"
Csak elmosolyodom.És mindenféle érzelem nélkül oda súgom neki. "Hagytad meghalni.."

10.

mert vannak akik elszabják a köteleket. a régi tudat,az emlékek és minden más is sebezhetetlen lesz számukra. erősek,mert képesek lemondani a múltról,az emberekről. eltudják szakítani a köteléket. én megvárom míg elmúlik. ők azonnal széthasítják,mikor úgy látják, hogy nincs már jövője. szerencsések.
én várok,ők váratnak. én félek, ők féltenek. mennyivel jobb úgy élni, hogy minden kapu nyitva van. vagy legalább kitudjuk nyitni.

9.

-Ha választanod kell két ember között,az már régen rossz.A legrosszabb,mert nem tudhatod,hogy jól döntesz-e..
- De,tudom. Amellett döntök,akit jobban szeretek. Nyilván ő hiányozna jobban.
-Igaz,de ez nem azt jelenti,hogy megtanulsz a másik személy nélkül élni..

8.

Furcsa..ahogy az emberek nem veszik észre a távolságot.Vagy, hogy az érzelem hamuvá válik. A tisztelet gonoszsággá formálódik,és a hatalom is csak erőlködés lesz egyszer. Minden virág elhervad,minden tűz kialszik. Ez a természet rendje.
Eltávolodsz,és visszahúz,majd ismét ellök. Pajzsot fogsz,de karddal támadnak. Tőrrel támadsz,és máglyával rontanak neked.Mindig erősebb az,aki összerakja magát,mikor te szét esel. Nem előtte,nem utána. Abban a pillanatban.
Mosolyog,és győz. Nem kell varázsige,vagy szerencse,csak kitartás. Tiszta,rendíthetetlen odaadás. Ami minden emberben megvan. Hihetetlen,de mindenki kezében ott a lehetőség,hogy valamit teremtsen.

7.

Erősen szorongatom a félig elszáradt szirmokat. A patak,ami akár én elveszett, most kiönt medréből. Haragosan kiszökik,és magyarázat nélkül tovább áll. Szokványos volt ez számomra. Gyakran törik meg a gát a korhadt fák alatt.Szikrázva söpör végig a féktelen vízesés. Honvágya van,még sincs otthona. Akár csak én.

Bizalom nélkül,csak egy eltelt év a szerelem. Egy soha nem múló zivatar,vagy egy kulcs nélküli zár. 

Hogyan is felejthetnél? Szeretetre szomjazva ereszted arcodra a fátylat. Szónokolhatnék a szépségről,vagy a füstről,még sem teszem. Elillan,akár egy darabka a szívemből. Horzsolja az emlékeim,az a tekintet ,ahogy felém nézel. Igen.. Honvágyam van. Mert melletted,minden valóságos. És én is az leszek.

6.

Semmi nem lesz ugyan olyan mint az elején. Semmi.Egyszer majd ráeszmélsz.. hogy az érzések már nem térnek vissza soha. Csak az emlékek.

5.

Te értem vagy,én pedig érted. Életem minden egyes perce azért volt fájdalmas,vagy hiábavaló,hogy találkozhassam veled.Egymásért létezünk. Mikor lélegzem,téged éltetlek,mikor megszólalsz a szavaid gyógyítanak.A szemeid kristályok,a vágyaid szalagok,mik a szívemet szaggatják egyetlen öltéssel. Szégyen,hogy féltelek,minden véletlen pillanatban.Egyedül vagyok,mégis veled. Szóval mégse te vagy az igazi? Vagy csak nem hiszek több hazugságnak?

4.

Az a mosoly. Görbe félelem,fájdalmas boldogság.
Lopva ejtette el,mégis mindent bele tudtam képzelni. Szólnék,de túl szép. Nem akarom,hogy vége legyen.A napfény megvilágította a legszebb jövő képem,még csak nem is sejtem,mennyire fog fájni ez.
Gyömbéres illatot fúj a szél, s mintha kicsit elrejthetném benne a szomorúságom.Megpróbálhatom szétoszlatni a dühös képeket a legrejtettebb ítéleteimben. De túlságosan megfeledkezem a rosszról,a reménytelenségről. Nem akarom, hogy elmenj..nem akarom, hogy elszalajts. Túlságosan hiányoznál.

3.

Hasad a fal. Néma lélegzettel szökök a világod elől. Miért szánakozok,miközben fikarcnyit sem foglalkozol velem? Azzal, hogy a jövőnk két külön partra szakadt.Esetlenül fogódzkodom beléd,és hiányzol. Pedig még el sem mentél.Szinte fújtogat a tudat, hogy elveszel a múltamban. Dühösen,és szétesve fordulok a jelenem árnyékába,s forralom a bosszút: magam ellen. A hibáim eltemetik a boldogságom apró csonkjait,és még csak észre sem veszem az apró festék darabokat,amik lehullottak a festményről.Virágos mező,zöldellő fűszálak mik széthasítva lapulnak a vidéki felszínen. Mondd,hiányozni fogok? Meddig létezhetek nélküled?

2.

Mindig én leszek az,aki utána keres a másiknak. Aki szívből reméli,hogy jobb lesz a kettejük élete,ha együtt csinálják végig. Igen,mert egyedül bennem van a szükség érzet. És hogy uralhatnálak,ha nem is vagy az enyém? Talán nem is akarsz.